Kedves Jelentkezők!
Délután 16:00 órakor kezdjük el a "Cicus" című képet.
Az érkezés 16:00 előtt 15-20 perccel lehetséges, hogy
kényelmesen el tudjanak helyezkedni a gyermekek. A műhelyben szükségem van
mozgástérre, ezért sajnos a kisérők nem tudnak ott maradni.
A workshop során egy cicát fogunk
festeni, a virágokat pedig festőkéssel fogjuk elkészíteni. A részvételhez
semmilyen előzetes tapasztalat nem szükséges, hiszen az óra elején részletesen
ismertetem az összes szükséges eszközt, anyagot és technikát. Bemutatom, hogyan
dolgozunk a festékekkel valamint mire érdemes figyelni a munka során.
A foglalkozás alatt végig mellettetek leszek, lépésről
lépésre demonstrálom a folyamatot, és segítek az alkotásban. A műhelymunka
során minden résztvevő egyedi képet készít, hiszen a színek és a kompozíció
egyéni választás alapján alakulnak – így garantáltan nem lesz két egyforma
alkotás.
A workshop folyamán fényképek készülnek a
munkafolyamatokról, amelyeket később a Facebook-oldalamon lehet majd
megtekinteni. Minden szükséges eszközt és anyagot biztosítok a részvételhez,
valamint frissítővel és rágcsálni valóval is készülök. Ha valaki szeretne
harapnivalót hozni magával, arra természetesen van lehetőség.
A célom, hogy a résztvevők élvezzék az alkotás örömét, és
egy különleges, saját készítésű művet vihessenek haza.
Méret: 30x40 cm-es vászon
Ár: 12.000 ft.
Időtartam: 3 óra
Ajánlott életkor: 7 éves kortól
Helyszín: Komárom - Babuska műhely - a földszinten. (Igmándi
út 12. Millennium üzletház)
További kérdésed lenne keress bizalommal.
Sok szeretettel várlak Titeket!!